Tisza Virág felavatta a Tiszavirág hidat

Az új szolnoki híd péntek délutáni avatása igazi népünnepély volt.

Foró: Huszti István

A Tiszavirág hid a gyalogos forgalmat könnyíti meg, összeköti a várost a tüdejével, a Tiszaligettel.  „Sokan azt mondják, hogy a tiszavirág kérészéletű, de a híd esetében a tiszavirág inkább az örök életet, a megújulást jelenit”.

Az ünnep fénypontja Tisza Virág, tizenegyedikes szolnoki lány volt, akit neve miatt felkértek arra, hogy segédkezzen az avatásban. A szép, szőke lány bájosan pózolt, paketteket adott át, mosolyt csalt az emberek arcára.

Nagy volt az érdeklődés, több ezer ember gyűlt össze a Tiszai  hajósok terén. A Légierő zenekara az elején fenomenális hangulatot teremtett, majd a Vásárhelyi Pál szakközépiskola kórus következett. Beer Miklós váci püspök imával szentelte fel a hidat, átvágták a szalagot, elgurították a sörös hordót, ezután lehetett felmenni rá.

Azt tervezték, hogy az alátámasztásként szolgáló acélszerkezeteket is eltávolítják a Tisza medréből, de ezt a hetek óta tartó áradás nem tette lehetővé. Így csak a két felvízi támasztékot bontották el, és azokat kényszermegoldásként a mederbe dobták, mert attól tartottak:
egy esetleges jeges árhullám nekinyomhatja az állványzatot az
átkelőnek, amiben emiatt súlyos károk keletkezhetnek. A fennmaradó munkálatokat még a tavaszig befejezik – ígérték.

Az építkezés során sok árhullám vonult le a Tiszán, az ártéri munkaterületet részben vagy egészen elöntötte a víz, ez hátráltatta a híd alapozását.

„Modern, kecses, acélszerkezetes alkotás, ami tiszavirágot mintáz”. Érdekes technikai megoldás, hogy üveglapokat toldottak pár méterenként a járdájára, és séta közben lehet nézni, ahogy folyik alatta a Tisza.

A híd adatai

A kész híd szélessége 6 méter, össztömege 550 tonna, az acél felszerkezet 186 méter hosszú. A mederhíd és a feljáróhídak építésekor 7000 köbméter földet mozgattak meg, a Tiszai hajósok terén és a Tiszaligetben pedig csaknem 5500-at. A mélyalapozás kb. 4100 folyóméter volt (CFA cölöpök és a mederpillérnél cölöpfalak). A beruházásnál 4500 köbméter vasbetont építettek be. A pályaburkolatot adó kompozit és üveg felületek 930 négyzetmétert tesznek ki. A híd és a hídfők díszkivilágításához 2620 méter kábelt használtak, 75 db ledes Korintosz-oszlop és 945 lámpatest világítja meg. A híd áteresztőképessége 11750 fő/óra, vagyis ha minden magyar átsétálna rajta, az 850 órán, 35,5 napon át tartana.

Forrás: Index.hu

A bejegyzés kategóriája: Kultúra, Építészet
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>