Páratlan ezüstlelet Hódmezővásárhelyen

Báthori Zsigmond ezüstérem

Báthori Zsigmond ezüstérem

Páratlan ezüstlelet Hódmezővásárhelyen – A török hódoltság idején 67 tallért rejtett el valaki egy erszényben, most megtalálták.

Az éremveretek egy bőrből készült erszényben lehettek elrejtve. Erre utal az a virág alakú aranyozott bronz veret, mely az érmek közeléből került elő és egyértelműen a török korból származik. A veretek nagy részét egy körülbelül száz négyzetméteres területen tárták fel a Tornyai-múzeum munkatársai – írja a múzeum közleménye.

„A pénzek legnagyobb része a szántásból került elő, mindössze 10-25 centiméter mélységben. Ebből arra következtetünk, hogy egykori tulajdonosa nem ásta el, esetleges csak elkaparta, vagy egy fa odvába rejthette el a kincsét” – mondta Csányi Viktor régész.

A veretek 1534 és 1594 között készültek, döntően a Német-Római Császárság területén. Egy tallért Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem uralkodása idején, 1593-ban Erdélyben vertek. A leleteket a Tornyai János Múzeum a közgyűjtemény felújítását követően időszaki kiállítás keretében tárja a nagyközönség elé.

Forrás: Index – Tudomány – Páratlan ezüstlelet Hódmezővásárhelyen.

A bejegyzés kategóriája: Történelem
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>