A pápai Esterházy-kastély felújítására az elkövetkező két évben fog megvalósulni. A beruházás során alakítják ki a kastély főúri enteriőrjét; megújul például a Nádor-terem, a Vörös szalon, az Ősök csarnoka, összesen csaknem ezer négyzetméternyi belső tér. A munkálatok január óta már zajlanak, s április végére befejeződnek.
Az állami tulajdonban lévő kastély kiemelt felújítási projektjének ismertetése szerint 2013 tavaszáig csaknem háromezer négyzetméternyi belső területen újul meg a 100 szobás kastélyban, illetve az U-alakú belső udvar is visszanyeri a régi pompáját. Felállítják majd a különleges látványosságnak számító, kovácsoltvas barokk kaput is, amelynek az eredetijét Franciaországban készítették még az 1600-as években. Felújítanak több egykori szalont, báltermet, a kiskabinet-szobát, a hercegi lakosztályokat, de helyet kapnak majd a barokk palotában állandó kiállítások is. Jelenleg is itt működik a városi könyvtár, a múzeum és egy képzőművészeti galéria is. 2013 tavaszára felújítandó termeket megnyitják a turisták előtt – példaként említették a keszthelyi Festetics-kastély nyitottságát és látogatottságát -, s azt remélik, hogy ezzel tovább növekszik Pápán az idegenforgalom. Az eredeti pompájában visszaállított kastélyt és termeit évente legalább 80-85 ezer látogató keresi majd fel.
Veszprém megye, sőt az ország egyik legértékesebb műemléke a pápai Esterházy-kastély – U-alakú, egyemeletes, barokk palota -, amelyet a hercegi család fraknói ága építtetett még a 17. században. A kastély kiemelt tereit, termeit Esterházy-mintás herendi porcelánokkal díszítik majd, s ezzel ugyancsak az eredeti miliőt állítják helyre.
Jelenleg zajlik már a várkerti termálfürdőnél a vízfelület bővítése, valamint a gyógycentrum létesítése. A barokk főtér rekonstrukciója, díszburkolattal való ellátása pedig – jelenleg ott a régészeti feltárás folyik – 2012 nyaráig befejeződik.
Forrás: Múlt-kor történelmi portál – Hírek – Újjászületik az Esterházy-kastély Pápán.