Magyar tudósok nyerték az Agy-díjat

Buzsáki György, Freund Tamás, Somogyi Péter - The Brain PrizeHárom magyar idegtudós kapta idén az 1 millió euró összdíjazású „Agy-díjat” The Brain Prize – jelentették be Dániában. Buzsáki György, Freund Tamás és Somogyi Péter a memória-folyamatokban kulcsszerepet játszó agyi ideghálózatok feltárásáért veheti át a kitüntetést.

Somogyi Péter (Oxfordi Egyetem), Freund Tamás (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet) és Buzsáki György (Newark-i Rutgers Egyetem) megosztva kapták az idei díjat „széleskörű, mind elméleti, mind kísérletesen kiemelkedő színvonalú kutatásaikért, amelyek feltárták az agykéreg, különösen a tanulási és memória-folyamatokban kulcsfontosságú hippokampusz, ideghálózatainak szerveződését és működését” – áll a díjat létrehozó és azt most első ízben odaítélő Grete Lundbeck Európai Agykutatási Alapítvány hivatalos indoklásában. Mindhárom kutató Magyarországon született. Somogyi Péter Nagy-Britanniában, Buzsáki György az Egyesült Államok New Jersey államában él. Mindhárom tudós érdeklődési területe az a folyamat, ahogyan az idegsejtek hálózatai feldolgozzák az információt az agyban.

A hivatalos indoklásban szerepel, hogy „ezek a tudósok a kiemelkedően magas színvonalon művelt magyar tudományt szimbolizálják, amely a nehézségekkel és akadályokkal teli hosszabb történelmi periódusok után is megőrizte kiválóságát”.

A tudományos világ egyik legnagyobb kihívását az agy információ-feldolgozó működésének megismerése jelenti. A hippokampusz, amely az agy halántéklebenyének középvonali oldalán található, kulcsszerepet játszik a térbeli tájékozódáshoz és a személyes tapasztalásokhoz fűződő emléknyomok kialakulásában. Az utóbbi években jelentős előrehaladás történt az emberi hippokampusz működésének vizsgálatában, a személyes élmények elraktározásával való szoros kapcsolatának feltárásában, az állatokban pedig az idegsejtek és hálózataik szerveződési törvényszerűségének, aktivitásának leírásában. Somogyi Péter, Freund Tamás és Buzsáki György kiemelkedő jelentőségű felfedezései elengedhetetlenek ahhoz, hogy megértsük, miként végzi el a tanuláshoz és emlékezéshez kapcsolt feladatait ez a nagy jelentőségű agyterület.

Ez a díj jelzi az egész tudományterület jelentőségét is, hiszen az idegtudomány fejlődése most jutott el oda, hogy viszonylag pontos információkat lehet adni a magasabb rendű idegi folyamatokkal kapcsolatba hozható idegsejthálózatok működéséről. Ide tartozik például a tanulás és a memória, vagyis a tapasztalatok bevésődése. Ma már sokkal inkább értjük a tanulási és a memória folyamatok egyes fázisaiért felelős idegsejthálózati aktivitásmintázatokat, az agyi hullámtevékenységeket.

Forrás: Index – Tudomány – Magyar tudósok nyerték az Agy-díjat.

A bejegyzés kategóriája: Egyéb, Tudomány
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>