Életének 83. évében elhunyt Dargay Attila animációs filmrendező. A Vuk, a Pom Pom meséi és a Lúdas Matyi alkotója. A
“Miután kirúgtak a Képzőművészeti Főiskoláról, a Macskássy műtermében dolgoztam, mint kifutófiú – emlékszik Dargay Amíg a Képzőművészeti Egyetemre járt, a Diósgyőri Vasgyárban is dolgozott, játékokat festett, hogy pénzt keressen a tanulmányaira, de végül kirúgták, mert “oszályidegen volt”.
Első önálló munkája a Ne hagyd magad, emberke volt, ami még felnőtteknek készült, de későbbi filmjei elsősorban a gyerekeknek szóltak. “Az első években senki sem tudta közülünk, hogyan kell rajzfilmet csinálni – folytatja Dargay. – Hogy mitől él, mozog a figura. Egy kollégánk becsempészett egy picike tekercs Walt Disney-filmet. Ahányan csak voltunk, mind azt néztük munkaidő után, hogyan mozog egyszerre mind a négy lába az öszvérnek. Kezdtük skiccelni a mozdulatokat, amíg fel nem jelentett minket egy kolléganő, hogy titokban imperialista filmeket nézegetünk.” Macskássy mellett Dargay is részt vett az első magyar színes rajzfilm, A kiskakas gyémánt félkrajcárja elkészítésében.
A Macskássy Gyula körül szerveződött magból nőtt ki a Pannónia filmstúdió, és a 60-as években animációs újhullám vette kezdetét. Felnőtt az új nemzedék, akik már nemcsak a gondolati tartalommal akartak különbözni a Disney-filmektől. Legjobb példa a stúdióra jellemző groteszk hangvételre Dargay Nepp Józseffel és Jankovics Marcellel készített tizenhárom részes Gusztáv-sorozata volt. Több mint hetven ország vásárolta meg az epizódjait, a többi évadot 1965-től 86-ig készítették.
Dargay rendezte a Pannónia első egészestés sikerfilmjét
Dargay a Mézga-sorozatban is közreműködött Nepp és Jankovics mellett, utána 78-ban Pom-pom népszerű meséit alkotta meg. La Fontaine meséiből francia megrendelésre gyártott sorozatot, majd a 80-as években Csukás Istvánnal közösen készítették A nagy ho-ho-ho-horgászt .
A Pannónia első nagyjátékfilmes kasszasikerét, a Lúdas Matyit is ő rendezte 76-ban. Nepp Józseffel és Romhányi Józseffel kilenc verziót írtak a forgatókönyvből, mire a humoros és a komoly részek közötti egyensúlyt megtalálták. 80-86-ig a tizenkét pannóniás egész estés film közül kettőt is ő készített, olyan szórakoztató közönségfilmeket, mint a sorozatból mozifilmmé alakított Vuk és a Jókai Mór regényéből adaptált Szaffi . A Vukot és a Lúdas Matyit is 2,4 millióan látták moziban, így ezek lettek a Pannónia legnézettebb egészestés rajzfilmjei, utánuk a Hugó, a víziló következik 1,8 millió nézővel. A Vukért Dargay a Magyar Filmszemle rendezői díját s megkapta.
“Még ma is hallom a gyerekek nevetését, ahogy nézték a Vukot. Emlékszem, mennyire elszomorodtak Karak halálakor, és hogy haragudtak a Simabőrűre – üzente 2007-ben a közönségnek. – Nagyon kevés pénzből csináltuk meg a Vukot.”
Dargay képregényeket is rajzolt, ezek többsége a Pajtás magazinban jelent meg. Legismertebb figurája Kajla kutya, és rendszeresen dolgozott a Dörmögő Dömötörnek.
A Kis csavargó már nem készült el
A rendszerváltás után egy évvel jött ki Az erdő kapitánya, utolsó megvalósult munkája A hetedik testvér, aminek a forgatókönyvét írta. A Kis csavargó című filmterve már nem készülhetett el, ez egy fehér kisrókáról szólt volna.
Dargay Attila a 2006-os Filmszemlén életműdíjat kapott, előtte a hatvanas években többek között Balázs Béla-díjjal ismerték el munkáját.