A földalatti szellemerőmű gazdát keres – Nyolcvan éve épült, harminc éve nem használják, húsz éve elkótyavetyélték ócskavasnak. Egykor erőműnek helyet adó gigantikus pincék jobb sorsra várnak Balatonfűzfőn.
A gyár annyira titkos létesítmény volt egészen a kilencvenes évek elejéig, hogy a telekkönyvi nyilvántartásban is csak egy nagy fehér foltként szerepelt az egész gyárterület. A cégnek még a kilencvenes években is opciós szerződése volt a honvédséggel: ha kérték volna, bármikor minden más munkát félretéve azonnal át kellett volna állni a harcászati célú lőszergyártásra.
Annyit persze biztosan lehet tudni, hogy az 1924-ben kezdett beruházás után 1927-től működött az erőmű. Bár a harmincas évektől a hatvanas évek közepéig folyamatosan fejlesztették, a kapacitását is bővítették, az 1972-es leállításáig lényegében változatlan volt a gépparkja. Az eredeti célja az volt, hogy a lőport gyártó Nitrokémiának biztonságosan szolgáltasson gőzt és energiát – ebben a sorrendben, hiszen a lőporgyártás egyik legfontosabb kelléke a gőz – még háborús helyzetben is. A lőporgyártás nem egy összetett művelet, így nem igényel bonyolult, költséges technológiát. Egy erőmű viszont nagyon komplex létesítmény, amit csak drágán és lassan lehet fel-, vagy sérülés esetén újjáépíteni, ezért kellett hát védeni.
A kilencvenes évek közepéig, több mint húsz éven át, minden érintetlen volt a föld alatt. Aztán valaki úgy döntött, hogy az egészet eladja ócskavasnak. A föld alatt nem maradt más, mint néhány csonka csővég, és a három hatalmas csarnok. Valamint az alsó szintre vezető iparvágány, amelyben egy speciális, fűtőtér nélküli, csupán a betáplált gőzzel hajtott kicsi mozdony vontatta a szenescsilléket. A szénszállító útvonal a leghosszabb a három közül, ami az erőműbe vezet, 560 méteren át vezet a sín a felszínről a mélybe egy viszonylag szűk alagútban
A földalatti erőmű termeibe a Nitrokémia gyártelep északi végében lévő, az egyik jellegtelen irodaépületbe rejtett csigalépcsőn vezet az út, majd egy körülbelül húsz fokban lejtő hosszú folyosón kell leereszkedni, hogy egyből egy erkélyszerű platformon kikötve elénk táruljon az első szépen bevilágított, barlangszerű tér. A méretek impozánsak, a hangulat, amit a hely áraszt magából, szinte leírhatatlan.
Az erőmű három, egyre mélyebben elhelyezkedő hatalmas csarnokban dohogott, a csarnokokból kettő kétszintes volt. A termeket zegzugos folyosók, lépcsők kötik össze, van ahol a még meglévő sínek mutatják, merre vitték a szenet vagy éppen a salakot. A visszhangos, tojásdad boltíves termek valamiféle furcsa egyházi hangulatot árasztanak, a kétemeletnyi belmagasságú meszelt falak közt olyan érzése támad először az embernek, mintha egy régi református templomban lenne.
Forrás: Index – Gazdaság – A földalatti szellemerőmű gazdát keres.
RSS
